Az idei volt az első év, amikor
a DigiTerra Kft. saját standdal mutatkozott be a legrangosabb nemzetközi térinformatikai kiállításon,
a Karlsruhe-ban megrendezett Intergeo 2009-en. A kiállításon bemutattuk a hivatalosan október 20-án megjelenő
DigiTerra Explorer 6-os verzióját, amelynek műszaki tartalma és megjelenése egyaránt pozitív visszajelzéseket eredményezett.Azon túl, hogy elmélyíthettük kapcsolatainkat meglévő GPS-gyártó partnereinkkel (Magellan, Topcon, Trimble), olyan gyártók új és ígéretes eszközeinek teszteléséről, támogatásáról is tárgyaltunk, mint a Leica, a Hemisphere, a Timbatec vagy a Getac. Kiváló alkalom nyílt a meglévő viszonteladóinkkal való kapcsolat ápolására, de sok új partneri megállapodás is született. A cég kereskedelmi vezetője, Markócs József interjút adott a GISCafé portálnak, amely itt megtekintehető:
Mivel a kiállításon a cég ügyvezetője és fejlesztési igazgatója is részt vett, az értékesítési sikereken túl lehetőség nyílt az új technológiai trendek megismerésére, amelyek a jövőben alapvetően meghatározzák majd a DigiTerra fejlesztési stratégiáját.